Az Ubuntu az egyik legnépszerűbb Linux disztribúció, melynek Magyarországon különösen nagy és lelkes felhasználói tábora van. Ezt a sikert pedig nagyon gyorsan érte el, hiszen az első kiadása mindössze négy és fél éve, 2004 októberében jelent meg. Mi ennek a titka? Az Ubuntu a világszerte is meghatározó, hazánkban pedig kifejezetten népszerű Debian GNU/Linuxon alapul, így már a megjelenése pillanatában rendelkezésre állt az a meghatározó szakembergárda, akik otthonosan mozogtak a rendszerben. Az Ubuntu ugyanakkor a kezdetektől fogva nagy hangsúlyt fektet a felhasználóbarátságra és könnyű kezelhetőségre, így a régi Linuxosok mellett hamarosan a kezdők is felfedezték maguknak.
Az Ubuntu fél évente jelentkezik új kiadással, ez pedig nagyon nagy előny olyan környezetben, ahol a felhasználók igénylik az új szolgáltatásokat és alkalmazásokat, vagy pedig ott, ahol fontos, hogy az új hardvereket is megfelelően kezelje a rendszer. A szabályos ütemű kiadási ciklus lehetővé teszi, hogy vállalati környezetben előre lehessen tervezni a frissítések időpontját: az új kiadások mindig április és október utolsó előtti vagy utolsó csütörtökén jelennek meg. Ennek megfelelően lehet tervezni a frissítési ciklusokat például januárra és júliusra (ami sok vállalat számára a legnyugalmasabb időszak), így mindig egy kiforrott, de mégis friss rendszert használhatunk.
Az Ubuntu élő frissítés szolgáltatásának köszönhetően ráadásul ezt kifejezetten egyszerűen megtehetjük, hiszen a folyamat a rendszer futása közben történik: a frissítéskezelő lecseréli a rendszer komponenseit az új kiadáshoz tartozóra, elvégzi a szükséges módosításokat, eltávolítja a feleslegessé vált csomagokat, majd egy újraindítást követően máris dolgozhatunk tovább a friss rendszerrel. Egy ilyen frissítés az internet hozzáférés, a számítógép sebessége és a telepített alkalmazások függvényében úgy 1 és 2 óra közötti időt vesz igénybe.
Vannak olyan helyzetek, amikor persze minél tovább szeretnénk ugyanazon rendszert használni: ez különösen kiszolgálókon, illetve kifejezetten sokgépes környezetekben jellemző. Itt a két évente megjelenő Ubuntu LTS (Long Term Support), vagyis hosszú távon támogatott kiadásai jelentik a jó megoldást: míg egy átlagos Ubuntu kiadás esetében 18 hónapig kapunk biztonsági támogatást, vagyis ennyi ideig használhatjuk biztonsággal anélkül, hogy újabbra frissítenénk, addig egy LTS kiadás asztali környezetben 3 évig, míg kiszolgálókon 5 évig támogatott.
Az Ubuntu egyik legfőbb vonzereje lehet vállalati környezetben, hogy nem kell érte licencdíjat fizetnünk. Ellentétben sok más vállalati disztribúcióval, az Ubuntunak nincs külön ingyenes és fizetős változata, a teljes értékű változatot is szabadon letölthetjük és telepíthetjük. Ez pedig jelentősen egyszerűsíti a licencek kezelésével járó adminisztrációt, és komoly költségmegtakarítást jelent. Természetesen professzionális támogatást ugyanúgy vásárolhatunk hozzá akár az Ubuntu mögött álló cégtől, a Canonicaltól, vagy annak hivatalos partnereitől, így nem kell kompromisszumokat kötnünk a kiszámíthatóság és megbízhatóság tekintetében sem.
Üdvözlet mindenkinek!
Olyan problémám van, hogy az openoffice-ban ahol csak lehetett beállítottam a magyar nyelvet, de ennek ellenére a menürendszer angol maradt, és egyszerűen nem tudok rájönni hogy miért.
Valaki tudna segíteni?
Telepíteni kell a magyar nyelvi csomagot. (openoffice.org-l10n-hu) Disztribúció neve?
Az Ubuntu 10.04-en,ha a Skypen beszélek a haverok panaszkodnak,hogy egy pattogást hallanak az a Ubuntu 9.10-en ez nem volt hallható és a Windowszon sem már nem tudom,hogy mit csinálljak.A mikrofonom egy Logitech Ultra Vision 100 dolába került és nem egy vacak.Ha valaki tud valamijó ötlettel előrukkolni nagyon hállás lennék neki.
A cuc:alaplap P5B Asus,proci E 7200,Videókáktya Nvidia 8600GT 256Mb DDR3,memoria 2 Ghz. A mikrofom is USB-én kapcsolodik a számitógéphez,A hangott az alaplapból veszam.Szerintem az Ubuntu10.04-nél van a hiba,csk sajnos nem tudok angolul mert megírnám nekik.